Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hillary Clinton napelemekkel kampányol

A demokrata elnökjelölt Hillary Clinton célja az, hogy növeljék az USA bizalmát a megújuló energiafelhasználás terén, és ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államokban több mint félmilliárd napelemet helyeznek üzembe a hivatalba lépését követő négy éven belül.
A Demokrata Párt elnökjelöltje hozzátette, azt szeretné, hogy Amerika elegendő megújuló energiát állítson elő ahhoz, hogy minden háztartást elláthasson. Clinton azt ígérte, hogy a klímaváltozás a kulcskérdése lesz a kampányának – írja a The Guardian.
Clinton elképzelése szerint a jelenlegi szinthez képest 700 százalékos bővülés következne be a telepítettnapenergia-kapacitásban és végül az összes villamosenergia legalább harmada megújuló energiaforrásból származhatna.


Clinton további terve az, hogy szorgalmazza a szövetségi tisztaenergia-adókedvezmények meghosszabbítását és kiterjesztését, költséghatékonyabbá téve mind az adófizetők, mind a zöldenergia-előállítók számára. „Egy új korszak csúcspontjánál vagyunk” – jelentette be a demokrata elnökjelölt a honlapján, majd hozzátette:
Egy nyitott, hatékony és rugalmas hálót hozunk létre, amely összeköt bennünket. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy javuljon az egészségünk és mindez az előnyünkre váljék.
Hillary Clinton javaslatának további részleteit is megvitatja az iowai kampánymegállójában, hétfőn. A helyszín egy energiahatékony tranzitállomás, egyébként alig hat hónap múlva itt indul el a 2016-os elnökválasztási verseny; nem mellesleg ez az állam a szélenergia előállításának éllovasa.
Clinton az egyedüli befutó a 2016-os novemberi előválasztáson, mégis nagy nyomás nehezedik rá balról a rivális Bernie Sanderstől – a vermonti szenátor gyors fellépésre szólított fel a klímaváltozással kapcsolatban.
Clintont kritikákkal illették a zöldek, miszerint lépjen túl Barack Obama elnök energiapolitikáján és nevezze meg az éghajlatváltozással összefüggő tervét, amellyel fellendülhetnek a megújuló energiaforrások.

0 Tovább

Napelem rendszer, 4500W – Drón légi videó

Napelem rendszer, 4500W - Drón légi videó
http://www.gsenapelem.hu
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

0 Tovább

Az eneregiatárolás rohamosan növekszik

A napelemes rendszerek terjedését az energiaraktározás nagyban segíti, hangzott el az Intersolar 2015 konferencián. Dr. Eicke R Weber a Solar Energy Systems igazgatója nyitotta meg a bemutatót, ecsetelte: a nap az elmúlt két évben stabilizálta az ellátást a napelem rendszereknek a különböző igények szerint. 2016-17-18-ban már arányaiban kisebb mértékben fognak csökkeni a napelem rendszerek árai, mint az elmúlt 10 évben.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

0 Tovább

Az iparban és a háztartásban is tarol a napenergia

Ami ma még csak a megújuló energiaforrásokban bővelkedő régiókban lehetséges, az újfajta elemeknek köszönhetően hamarosan a világ minden táján adott lehet, nevezetesen az energiaszektor megújuló energiaforrásokra való átállítása. Ebben óriási szerepe van a megújuló forrásokból nyert energia drasztikusan csökkenő előállítási költségeinek és a tárolókapacitások terén megfigyelhető nagyfokú hatékonyságnövekedésnek. A mostani trendeket látva ráadásul számíthatunk arra, hogy ez az egyre alacsonyabb költségszint világszinten is általánossá válik, és hogy a napenergiában tekintetében kifejezetten jó helyzetben lévő régiókban pedig 2-4 centre csökkenhet ennek mértéke.

A másik kulcsfaktor, amely a napenergia-napelem kimagasló népszerűségét táplálja, az az energiatárolási lehetőségek folyamatos bővülése és az eszközök dinamikus fejlődése. Ebben vezető szerep hárul az új típusú lítium-ionos és a folyadékáramos akkumulátorokra. Előbbi a Tesla új „Gigafactory” névre hallgató projektjéből lehet ismerős. Utóbbival „Vanadium Redox, vagy Flow Battery néven találkozhatunk a legtöbbször. Ennek legfőbb előnye, hogy bizonyítottan minimum 14 000-szer tölthető.

Ami azonban szintén kiemelkedően fontos a fenti technológiai újítások kapacitásbővülése mellett, hogy a lítium-ionos elemek éppúgy alkalmazhatók a normál háztartásokban is. Ennél fogva a megújuló energetika vívmányai egyáltalán nem koncentrálódnak csupán az ipari termelés szektoraira, hanem a lakosság igényeinek kielégítését is éppúgy támogatják.

A fenti lehetőségeket kiaknázva a Southern Carolina Edison energiaszolgáltató cég bejelentette, hogy a SunEdison és az Advanced Microgrid Solutions által felépítendő új energiatermelő és tároló kapacitás olyan energiaforrást jelent majd, amely kiválthatja a jelenleg helyben használt nukleáris, illetve széntüzeléssel nyert energiát.

2014-ben az újonnan létrehozott energiakapacitások 32 százaléka napenergiára épül, ezzel 2014 volt zsinórban a második olyan év, amikor az újonnan létesített napenergia kapacitások mértéke meghaladta a szélre és a szénre épülő új infrastruktúrák kapacitásait is. A fenti tendenciák nyomán jelenleg úgy kalkulálható, hogy a napenergia hamarosan elsődleges energiaforrássá léphet elő a termelésben és a háztartásokban egyaránt. A következő boomot e téren Kína hozhatja majd, amely állam egyelőre szerény 50 megawattos napenergia kapacitással rendelkezik jelenleg, jövőre tekintő tervei azonban rendkívül ambiciózusak.

0 Tovább

Drón légi felvételek a legújabb napelem rendszereinkről, GreenSys Electric Kft.

http://www.gsenapelem.hu/napelem-rendszerek-haztartasoknak
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

0 Tovább

Napelemek

blogavatar

Napelemekkel, megújuló energiával foglalkozó cikkek, érdekességek, publikálások

Utolsó kommentek